Menu

Az aikido élettani hatásai

Ahhoz, hogy megértsük az Aikidót és előnyeit, tudnunk kell, hogy először is egy japán harcművészetről van szó. Vagyis az Aikido több mint puszta önvédelem.

Harcművészet

Az Aikido a Budo (harcos út) egyik ága. Japánul a „do” kifejezés ugyan azt jelenti, mint a kínai „tao” szó, vagyis út. Ez a megértés, az élet útja, maga az Univerzum Útja.
Ahogy minden kultúrában, úgy a japán történelemben is, a harcművészetekre sem csupán háborús gyakorlati harci tudásként tekintettek, hanem úgyis, mint az emberi jellem csiszolásának és fejlődésének egy módjára. A harcosi minőség és a harcos elvei, mint a bátorság, határozottság, erő, a tiszta elme, könyörület, mind egyben az emberi lét eszményét, alapjait is jelenti. Ebben az értelemben a japán hadi tradíciók, csak úgy, mint Európában mindig is a hadi tradíciók átültetését erőltette a mindennapi életbe. Ez az értelmezés jelenti a budo. Egy az ehhez hasonló szó, a Bushido (a harcos útja), szintén ezeket az elveket határozza meg. A harcos útja nem egyszerűen csak a csatározásról szól, hanem mindenben a tökéletességre történő folytonos törekvés.

Az európai kultúrák lovagi ideáljai az a hatalmas harcos volt, akiben a fizikai erő mellett meg található volt az érzékenység és a kegyelem hatalma is. Ugyan így a szamurájok, Japán harcosai sem csak szimpla harcosok voltak, hanem kiegyensúlyozott emberek, akik a Bun Bu Ryodo mottója szerint éltek, vagyis hogy a hadi és az szellemi út egy és ugyanaz. Az ilyen téren történő kiegyensúlyozottság segít abban, hogy az ember valóban hasznos legyen és segítsen másoknak.

Ma, ezeket a tradíciókat az olyan harcművészetek viszik tovább, mint az Aikido. Az Aikidóban minden arról szól, hogy az edzésekkel nem csak egy erős jellemet fejleszthessünk ki, hanem olyan emberré válhassunk,aki rendelkezik azzal a bölcsességgel és energiával, melynek segítségével hasznára lehet a társadalomnak. Az igazi harcművész nem versenyként vagy küzdelemként tekint a konfliktusra. Az igazi harcos a konfliktusok útján fejleszti, csiszolja magát, hogy legyőzhesse a legnagyobb ellenségét: önmagát. Az ilyen módon élt élet lesz majd a shugyo, vagyis a legmélyebb spirituális edzés. Ueshiba Morihei O-Sensei egyik kedvenc mondata a következő volt: „Masakatsu, Agatsu”; vagyis „A legnagyobb győzelem, am magunk felett aratott győzelem”. Ez az Aikido igazi szelleme.

Fizikai vonatkozások

Az Aikidónak azonban van egy szilárd fizikai vetülete is a filozófián kívül. Az Aikido egy kiváló átfogó edzésprogram, amely fejleszti az állóképességet, hajlékonyságot és lazítást.

Általánosságban az emberi test kétféleképpen képes erőt kifejteni: összehúzó- vagy feszítő tevékenységekkel. A legtöbb erősítő gyakorlat, mint például a súlyemelés, az előbbit részesíti előnyben; vagyis bizonyos izmokat vagy izomcsoportokat elszigetelnek, hogy így dolgozhassanak velük, fejlesztve a tömeget és az erőt. Ennek azonban az a hátránya, hogy ritkán terhelik az egész testet. Ennek köszönhetően az izomtömeg és az erő növekszik, de az izmok együttes mozgása nem kerül fejlesztésre. Mind e mellett, ezek az edzések csökkentik a rugalmasságot és terhelik az ízületeket.

A második típusú (feszítő) mozgást leginkább a tánc, illetve gimnasztika esetében figyelhető meg. Ilyen tevékenységek során, a testnek nyugodtan, koordináltan kell mozognia. Az Aikido szintén ezt az edzésformát nyomatékosítja.

Ugyan mindkét fajta erő fontos, érdemes megjegyezni, hogy az a személy, aki elsajátítja a második típust, képes felülemelkedni a sokkal nagyobb és erősebb embereken. Ennek természetesen az az oka, hogy az összehúzó erő – amit e legtöbben ismernek -, csak éppen olyan nagy, mint a használó izomereje és tömege. Az Aikidóban használt erő azonban, sokkal nagyobb lehet, mint a használó saját méretei, mivel az egész testét használja az alkalmazás során.

Néhány izom erőltetése helyett, az Aikido gyakorlása során megtanulsz lazítani és tested központjából (a centrumból) mozogni, mivel ott vagy a legerősebb. A központból már teljesen természetesen fog áramolni az energia az ellazított végtagokba.

Tehát az Aikido egyedülálló módon fejleszti a testet: az fittséget energikus edzéseken keresztül érheted el, az ízületek rugalmassága a különböző nyújtó gyakorlatoknak és maguknak a technikáknak köszönhető. Az ellazulás pedig automatikusan tanulandó, mivel szükség van rá a technikák végrehajtásához.

Szellemi vonatkozások Aikido edzés közben

Az Aikido egyszerre edzi a testedet és az elmédet. Az egyik állapota befolyásolja a másikat.
Pont ezért, az Aikidóban a testi nyugalom együtt jár, a szellemi nyugalommal. Ugyan így a szellemi elhivatottság és önbizalom megjelenik fizikailag is és erősen, magabiztosan épül be a mozgásunkba.

Az Aikido arra tanít, hogy becsülettel nézz szembe a bajjal és ne menekülj előle. Pont ezeken a kemény helyzeteken és tapasztalatokon keresztül tanulja meg az Aikidóka, hogyan nézzen szembe az élet adta szituációkkal. A félelem és az elkerülés nem járható út. A nyomás és a konfliktus hatására bekövetkezett védekezés gyakran csak még több erőszakot szül. Az ilyen jellegű edzésekből, mint amilyen az Aikido is, egy új ember emelkedhet ki, aki célirányos, bátor, mégis szerény, és képes egyszerre erős és megadó is lenni, ha azt a helyzet úgy kívánja.

Manapság, az Aikidót pszichológiai és üzleti körökben, a konfliktuskezelési stratégiák metaforájaként használják. Az Aikido filozófiáját rengeteg ember használja, hogy jobbá tegyék a saját életüket.

Aikido mint önvédelem

Nem az Aikido az egyetlen japán harcművészet, mégis Aikidót oktatnak a Tokiói Fővárosi Rendőrség és a Titkos Rendőrség számára. Ez az ebben a harcművészet rugalmasságának és adaptációjának köszönhető.

Az Aikido technikákat többféleképpen is végre lehet hajtani. Kezdve a lágy végrehajtástól az igazán kemény ellenintézkedésekig. Éppen ezért, ezt a harcművészetet változatos élethelyzetekben is lehet alkalmazni, oktatni, mint például a rendfenntartó erőknek, biztonsági személyzet tagjainak, a polgárőrségnek, nőknek, gyermekeknek. Ez a rugalmasság és alkalmazkodó készség, a szamurájok hagyatéka, akiknek egyszerre több ellenféllel is szembe kellett nézniük.

Aikido a mindennapi életben

Az Aikido, mint minden harcművészet segít az egészség fejlesztésében. Az Aikido idővel nem csak erősebbé teszi az embert, hanem segít csökkenteni az egészségügyi kockázatokat is. Folyamatos gyakorlással az állóképesség is fenntartható. Természetesen ez is csak abban az esetben igaz –mint minden sportág és harcművészet esetében-, ha nem hagyjuk abba a gyakorlást.

Az Aikido emellett csökkenti a stresszt is. Ez a harcművészet magasszintű koncentrációt igényel. Ennek okán, gyakorlás során az ember megfeledkezik a mindennapi problémákról és arra kényszerül, hogy csak a testére figyeljen (melyik testrészét kell az adott gyakorlatnál mozgatni, hova lépjen, merre térjen ki).

Mindemellett az Aikidóban különböző légző-, meditációs technikákat is tanulnak az Aikidókák (így nevezik az Aikidót gyakorló személyeket). Az Aikido során fejlődik az önfegyelem és megtanulhatjuk irányítani az érzelmeinket is.

A harcművészet gyakorlása során optimistábbnak, pozitívabbnak és energikusabbnak érezzük magunkat a mindennapi életben. Ez ahhoz is hozzájárul, hogy jobb kedved legyen az unalmas hétköznapokban.

Legnépszerűbb cikkek

Legújabb cikkek